2012. szeptember 13., csütörtök

Felhívás

Felhívás erdei iskoláztatással kapcsolatos továbbképzésre pedagógusok és erdei iskola szolgáltatók számámára

A továbbképzészés elvégzése feltétele az erdei iskolai támogatások igénybevételének,amelyek a Svájci- Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú "Égigérő tanterem" című projekt keretében a 2013-tól 2016-ig kerülnek meghírdetésre.


A képzés részleteiről és a részvétel feltételeiről itt tájékozódhat, vagy letölthető: www.kokosz.hu oldalról
A képzésről további tájékoztatást nyújt: Molnár Zoltán (mzmadar6@gmail.com; 20/226-2828)

Jelentkezési határidő: 2012. szeptember 28. (péntek)
Forrá:www.ferto-hansag.hu

2012. augusztus 28., kedd

Fejlesztés a nemzeti parkban


Félmilliárdos fejlesztés a nemzeti parkban

Több mint félmilliárd forintos turisztikai fejlesztés utolsó elemét adták át a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban kedden

Felavatták a Sarród melletti Lászlómajorban az egykori falusi életet bemutató, 180 millió forintból kialakított látványgazdaságot. A 14 településen zajló fejlesztés utolsó elemének avatásán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról beszélt: "fontos, hogy úgy őrizzük meg a múlt emlékeit, hogy közben felszínre hozzuk a tájban rejlő csodákat". 

A 14 településen zajló fejlesztés utolsó elemének avatásán Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter arról beszélt: "fontos, hogy úgy őrizzük meg a múlt emlékeit, hogy közben felszínre hozzuk a tájban rejlő csodákat". A miniszter kiemelte: a vasfüggöny leomlásáig világtól elzárt vidék volt az osztrák határ közvetlen közelében fekvő terület, amely mostanra jelentős idegenforgalmat mondhat magáénak.
Ivanics Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője hozzátette: a Fertő- és a Hanság-vidéknek éppen az lett az előnye a rendszerváltás után, ami előtte a hátránya volt, vagyis hogy a vasfüggöny miatt itt elmaradt az ipartelepítés, így a tájat meg lehetett őrizni eredeti állapotában.

A nemzeti park azzal számolnak, hogy az első ütemben konferenciateremmel, a most avatott másodikban gazdálkodástörténeti kiállítással, játszótérrel, állatbemutatóhellyel és bivalyistállóval gazdagodó majornak a következő fél évtizedben 15-20 ezer látogatója lesz. Az idén egy-két ezer vendégre számítanak a szeptember elsejéig ingyenesen látogatható Lászlómajorban, ahol 15 őshonos állatfaj 300-nál több példányát tekinthetik meg az érdeklődők.

A Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a Rábaköz és Hanság területein című projekt során 11 kerékpárospihenő épült kisebb forgalmú utak mentén, Rábakecölön evezősök, vízitúrázók számára alakítottak ki szállást, Cirákon, Osliban és Veszkényben egyházi emlékek újultak meg.

Az 514 millió forintos, zömében uniós és hazai pályázati forrásból megvalósított fejlesztés részeként Fertújlakon és Kapuváron kerékpárút épült, valamint létrehoztak egy, a két keréken érkező
turisták tájékozódását segítő, GPS-alapú rendszert.

Forrás:www.kisalfold.hu

2012. augusztus 15., szerda

Augusztus 20-át ünnepeljük a Fertő-parton


Fertő-part - Augusztus 20-án I. István szentté avatásának napjára emlékezünk. A Fertő-parti településeken idén is színes programokkal várják az ünnepelni vágyókat.
Fertőszentmiklóson augusztus 20-án 10:30-kor ünnepi Szentmisét tartanak, majd azt követően várnak mindenkit a megemlékezésre az a Szent István szoborhoz.
 
Idén is családi programok színesítik az ünnepet. 16:30-tól a Fertő-táj ízvilágába tekinthetnek a látogatók. A kóstoláson családi gazdaságok, helyi termelők portékáit kóstolhatják meg.
 
A kóstoláson kívül természetesen a szórakozás sem maradhat el. A Fabula Együttes, komédia utcabál és tűzijáték gondoskodik a jó hangulatról. Az est folyamán vendéglátás magyaros ételekkel, italokkal.
 
 
 
Fertődön az államalapítás ünnepének alkalmából már augusztus 18-19-én is programokat szerveznek. Augusztus 18-ánszombaton 21 órától  a Music Café zenekar játszik. 
Augusztus 19-én vasárnap Böllér körömpörköltversenyen mérhetik össze főzőtudásukat a nevezők. 18 órától Magyar Nótaest (Hadba Zoltán és cigányzenekara) valamint a Népdalesten Takács Éva énekművész (Esterházy-kastély kápolnájában) szórakoztatja a közönséget. A látogatókat 19 órától ingyenes kóstolással várják. 22 órától Tűzijűték.
Augusztus 20-án 10 órától a Fertőd-Süttöri római katolikus templomban tartanak Szentmisét.
 
Hegykőn az augusztus 20-i hétvégén (17-20) Borok utcája várja a helyieket és turistákat egyaránt.
A hegykői termálfürdő parkolójában a soproni borászok mutatják be legkiválóbb boraikat.

Petőházán a Milleniumi Emlékparkban 9:00-tól tábori szentmise keretében emlékeznek Szent István királyra. A szentmise keretében sor kerül az új kenyér megszentelésére.
 
Nagycenken augsuztus 18-án a Széchenyi lófuttatás, augusztus 19-én a Nagycenkről elszármazottak találkozóját rendezik meg. Vasárnap délelőtt ünnepi szentmise 13 órától valamint kulturális műsorok. A délután folyamán hagyományőrző búcsú, kézművesek népművészek, gyerekprogramok.
 
Sopronban a Szent István templom előtti téren  9 órakor kezdődő szabadtéri szentmisét követően kerül sor a városi Szent István ünnepségre.
A soproni Szent István Plébánia a templom búcsújának ünnepét tartja 2012. augusztus 20-án. A Szent István parkban 9 órakor ünnepi szentmisét mutat be és a templom felszentelésének 70. évfordulójára készülve megnyitja a jubileumi Szent István évet Böcskei Győző, a Szent István templom plébánosa. A szentmisét követően tartják a városi Szent István ünnepséget, amelyen ünnepi beszédet mond: Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője. 
Közreműködik: Orbán Júlia versmondó. 
 
Forrás:www.fertopart.hu


2012. augusztus 7., kedd

Kerékpártúra Fertőhomokra


Az FSK Kerékpár Szakosztály által szerveződő 14. túra következő túra célállomása
Fertőhomok - Hany Istók szobor (Falunapi Túra)

Útvonal: Fertőszéplak - Hegykő - Fertőhomok - Hegykő - Fertőszéplak.
Indulás: 2012. augusztus 11.
A táv hossza: kb. 15 km
Gyülekező: 8:45-kor (Regisztráció már 8:30-tól) a fertőszéplaki Széchenyi Kastély (a templommal szemben)udvarában
Indulás: 9:00-kor
Várható érkezés: 10:30-kor

2012. augusztus 2., csütörtök

Megnyílt a felújított "Hanság Élővilága" c. kiállítás Öntésmajorban


Megújult külsővel és színes kiállítási anyaggal várja a kedves látogató közönséget a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság öntésmajori bemutatóhelyén a sokak számára már jól ismert és kedvelt "Hanság Élővilága" c. kiállítás.
NYITVATARTÁS:

Március 01-től november 30-ig

Hétfő: zárva
Kedd-Vasárnap, ünnepnap: 10.00 - 17.00-ig

November 1-től március 31-ig

Hétfő - péntek: 09.00 – 16.00-ig

December 24 - január 07-ig: ZÁRVA

2012. július 25., szerda

"Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a Rábaköz és Hanság területein"



SÁS-GYÉKÉNY FESZTIVÁL


 
2012. augusztus 4.
 
Sarródi Tájház
/9435 Sarród, Szeder u. 8./
 
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Sás-gyékény fesztiválra!
 
 
Program:
 
12.00 Családi kerékpártúra Fertőújlakra és vissza
 
14.00 Kézműves kirakodóvásár.
(büfé és langallósütöde)
 
14.00 A nap kiemelt eseménye a sássodrás bemutatása.
Látványos, mert régen a kb. száz méter inat az utcán található fákra tekerték, ezt elevenítjük fel most.
 
- Egész délután folyamatosan, sássodrás és gyékényszövés, agyagozás tanulása, tanítása az érdeklődőknek,
 
- népi- és fajátékok (ügyességi és kézműves játékok)
 
 
17.00 Este néptáncbemutató, és táncház várja a látogatókat.
Fellép:
Kövirózsa Kulturális Egyesület
Zenél: Cinege Alapfokú Művészetoktatási Intézmény lövői zenekara
 
 
 
A részvétel a programokon ingyenes.
További információ:
tajhaz@sarrod.hu
 

2012. július 18., szerda

Kerékpártúrák

A NYDOP-2.1.1./E-09-2009-0011 „Turisztikai fejlesztések a Fertő/Neusiedler See kultúrtáj, a Rábaköz és a Hanság területein” c. pályázat keretében készült el az a kerékpáros túraútvonalakat ismertető GPS navigációs rendszer, amely Sopron-Fertőd és Kapuvár-Beled kistérségek területeit fedi le.

Forrás:ferto-hansag.hu

2012. július 16., hétfő



Kalandos Túra  a Hanságban
Július 25.   9.00-13.00
Barangolás a hajdani vadvízország rejtett útjain.Hany Istók nyomán haladva a Hanság nehezebben megközelíthető helyeinek élővilága tekinthető meg e túra során.Közlekedési eszköz-Land Rover Defender terepjáró-biztosított.
TP:Esterházy Madárvárta,Osli és Földsziget között
Részvételi díj:3000Ft/fő
Jelentkezés:
+3699537520
fhnpiinfo@fhnp.kvvvm.hu
forrás:Turisztikai Programajánló

2012. július 13., péntek

Természetismereti tábor - Fehértó

Forrás: www.ferto-hansag.hu

Bentlakásos Természetismreti Táborok - Lipót 2012


www.szigetkoz.eu/termeszetved/taborok.htm
 A Fertő-Hanság  Nemzeti Park Igazgatóság 2012-ben ismét természetvédő tábort szervez a Szigetközi Tájvédelmi Körzet térségében. 
Tábor helye: Lipót, Természetvédelmi Őrház
 Programjaink:
                        - távcsöves madarászat                     - rovarmegfigyelés- és határozás
- növényhatározás                             - madárgyűrűzés
- mikroszkópizálás                               - kerékpáros túra, kenuzás a Mosoni - Dunán
 du: igény szerint szabad foglalkozás, melynek célja a Szigetközi kultúrtörténeti értékek megismerése.

Turnusok időpontja:
I. július 15. – 21.-ig
(10-15 éves ifjú természetbúvárokat várunk)
 II. július 22. – 28-ig
( erre a hétre kizárólag 15 év feletti jelentkezőket,- szülőket, nagyszülőket is- várunk!)
Az egyes turnusok 7 naposak, (6 éjszaka), tábornyitás vasárnap este, táborbontás szombaton reggel. 
 A tábor kerékpáros, ezért a résztvevők hozzanak magukkal kerékpárt.
 Létszám: turnusonként: 20 fő
 Elhelyezés2 x 10 ágyas szobákban, vagy saját sátorban a szobai férőhely hiánya esetén.
 Részvételi díj
Teljes ellátással:   26. 600 Ft/ fő
Bejárással helyieknek: mely tartalmazza az ebédet, szervezési költséget, szakvezetési díjat, kenus programot, tábortüzes vacsorát és a szállítási költséget.
Összesen:                 11. 600 Ft/fő
Plusz költség: egyszeri 1800 Ftmelyet jó idő esetén strandbelépőre szedünk be a táborozóktól.
A tábor ideje alatt kerékpár-kölcsönzési lehetőséget (600 Ft/fő/nap) biztosítunk.
Jelentkezés írásban, postai úton  vagy e- mailben.
Információ: Peimli Piroska: 06-30/ 377 5490
A jelentkezés tartalmazza: a táborozó nevét, pontos címét, telefonját, és a kiválasztott turnust.
LEVELEZÉSI CÍM:
E mail: peimlipiroska@citromail.hu
Jelentkezési határidő: 2012. június 25.

Visszaigazolást a jelentkezési határidő letelte után küldünk, ill. hamarabb csak abban az esetben, ha betelik a létszám és a kiválasztott turnusban, már nem tudjuk fogadni a gyermeket.
Fizetés: a táborban, a helyszínen. A táborban való részvétel akadályoztatása esetén, a turnus nyitása előtt 2 nappal jelezzék azt, a fent említett mobil számon. Későbbi értesítést már csak 6.600 Ft (reggeli és vacsora) kifizetése után áll módunkban elfogadni!
 Forrás:www.ferto-hansag.hu


Hajnali madárles
Hansági-főcsatorna, parkoló
A kora reggeli órákban a Fertő tó mentén húzodó vízi madárvilág illetve azok pihenő,táplálkozó és fészkelő helyeik felfedezése.
Részvételi díj:1500Ft/fő, családok 10 év alatti gyermekei részére:700Ft/fő

Jelentkezés:
+3699537520
fhnpiinfo@fhnp.kvvvm.hu

2012. július 10., kedd

Az Európai Unió támogatásával megvalósulhat a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság László-major területének kármentesítése.


A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság KEOP-2.4.0/2F/09-2011-0001 azonosító számon 565.024.063 Ft támogatást nyert a Környezet és Energia Operatív Program "Szennyezett területek kármentesítése" c. pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 100%-os támogatási intenzitású pályázatból megvalósul a Sarród-Lászlómajori terület kármentesítése. A területen azonosított vezérszennyező anyagok az arzén, ólom, bór, és toxikus szénhidrogének, amelyeket a területre hulló csapadékvíz folyamatosan bemosott a talajvízbe. A szennyezett talajvíz mennyisége 52 112 m3, míg a szennyezett talaj mennyisége 2 250 m3. A projekt célja a szennyeződés további terjedésének meggátolása, és a már elszennyezett földtani közeg- és talajvíz – hatóság által előírt „D” kármentesítési célállapot határértékig történő megtisztítása. A projekt megvalósulásának ideje: 2011.03.24 - 2015.04.30.
A tervezett projekt célja a Fertő tó / Neusiedler See Világörökségi Kultúrtáj területén lévő sarródi László-major területének kármentesítése. A majort az Esterházy-család alapította, majd 2001-ben a Fertő-tó védett természeti területei és értékei védettségi szintjének helyreállítása érdekében került a Magyar Állam tulajdonába, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe. A terület és környezete a hazai és nemzetközi környezetvédelmi, természetvédelmi és élőhelyvédelmi előírások és egyezmények alapján kiemelt jelentősége miatt védett.
A szennyezésről vizsgálatok és tanulmányok készültek, de érdemi beavatkozásra pénz hiányában nem került sor. A szennyeződés hatásterülete László-major, valamint a majorral közvetlenül szomszédos nemzetközi jelentőségű vadvízi terület. A szennyeződés veszélyt – irritációt, mérgezést és elpusztulást jelentene a természetes élőhelyen élő (NATURA 2000, ÉVI-94/43/EEC), továbbá a területre telepített védett vagy őshonos állat és madár populációkra (MVI-79/409/EEC) valamint a Fertő-tó Ramsari Egyezmény szerinti nemzetközi jelentőségű vadvízi területére is. A talaj és talajvíz szennyezés humán-egészségügyi kockázata megalapozott.